Massa: előny a Ferrarinál
2007.03.01. 17:32
Massa: előny a Ferrarinál
Napról napra jobban megy a szekér Felipe Massa számára, aki rendre veri vetélytársait Bahreinben, ahol a csapatok az utolsó simításokat végzik a 2007-es Forma-1-es szezonkezdet előtt.
A fiatal brazil versenyző úgy véli a legújabb aerodinamikai csomag sokat javított az autón, így egyre magabiztosabban készül az idényre.
„Nagyon erős csomaggal sikerült előállnunk, ami egyelőre úgy tűnik, hogy a legversenyképesebb autóhoz segített bennünket. Nagyon nagy lépést tettünk előre az utóbbi időben. Összehasonlítva a kezdeti köridejeinket a mostaniakkal, bizton állíthatjuk, hogy remekül haladunk."
„A csomagunk kiválóan passzol az új abroncsokhoz, tehát azt mondhatom, hogy boldog és optimista vagyok. Felkészültünk az első versenyre!"
A Ferrari versenyzője mindazonáltal jól tudja, hogy nem lesz könnyű éve, hiszen egy kiemelkedő képességű csapattársat kapott maga mellé, ráadásul a kétszeres világbajnok Fernando Alonso McLarenje is meggyőzően teljesít.
„Megnyerte (Alonso) az utóbbi két világbajnokságot, tehát mindenképpen oda kell figyelni rá. Mi is erős párost alkotunk, de természetesen előfordulhat, hogy másokkal is meg kell küzdenem a világbajnoki címért folyó harc során. „
Massa mindazonáltal úgy véli a bajnokság megnyeréséhez nem elég csak gyorsnak lennie. „A végső győzelemhez több kell a sebességnél. Szerencse, egyenletes teljesítmény és sebesség. Talán ez a „csomag" a siker kulcsa."
|