Kimi Räikkönen
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Formula 1
 
Rally vb 2010
 
Kimi Räikkönen
 
Képek
 
2005 Nagydíjak képei
 
2005 Tesztek képei
 
2006 Nagydíjak képei
 
2006 Tesztek képei
 
2007 Nagydíjak képei
 
2007 Tesztek képei
 
2008 Nagydíjak képei
 
2008 Tesztek képei
 
2009 Tesztek képei
 
2009 Nagydíjak képei
 
Räikkönen 11 évesen csókolózott
 

Räikkönen 11 évesen csókolózott

 
 

2003-08-22

Budapest - Kimi Räikkönen (23) megtanult nyilatkozni. A West-McLaren-Mercedes versenyzője ugyanis egy éve kis túlzással élve csupán három szót ismert, és ezt váltogatta az interjúk során. A három kulcsszó az igen, a nem és a talán volt. A finn pilóta talán felnőtt, talán kezelésbe vették a marketingesek, hiszen sokkal bőbeszédűbb lett. Igaz, sikerült most is zavarba hoznunk, amikor első csókjáról kérdeztük a szurkolólányok új kedvencét.

 

 
 
Merre járt a háromhetes pihenő alatt?

Kimi Räikkönen: Az első hetet az otthonomban, Svájcban töltöttem, utána meglátogattam a családom Finnországban, majd a csapat szponzorának, a Westnek az egyik promóciós eseményén vettem részt Szlovákiában. Hokiztam, és mivel nagyon szeretem ezt a sportágat, nagyon élveztem. Kedden pedig Párizsba utaztam a nemzetközi szövetség meghallgatására, amelyen a Német Nagydíjon történt baleset okait keresték. Kipihentem magam, feltöltődve várom a hátralévő versenyeket.
  • Hogy néz ki egy tökéletes nap?
  •  
    Räikkönen: Mindenem a vezetés, így természetesen amikor verseny van, jól érzem magam. Egyébként semmi különöset nem csinálok a hétköznapokon.

     
  • Svájcban él. Milyen időközönként tud hazalátogatni?

  • Räikkönen: Nem túl gyakran, hiszen kéthetente versenyek, majd tesztek vannak.

     
  • Mostanában nagyon sok szurkolólánynak a kedvence, rengetegen rajonganak önért. Igaz, Jenni személyében menyasszonya van. Hogy emlékszik az első csókjára?
  •  
    Räikkönen (láthatóan zavarba jön, és mosolyogni kezd): Nagyon régen volt, maradandó élmény, annyi szent. 11 éves lehettem, de a lány személyét nem fedném fel!

     
  • Szót ejtve a Forma-1-ről is, a tavalyi modellel, az MP4-17 továbbfejlesztett változatával versenyeznek. Az új modell ugyanis mintha el lenne átkozva, hiszen többször is megbukott a törésteszten. Csak ez lenne a hibája?

  • Räikkönen: Sajnos nem elég megbízható, ezért nem vetettük még be. Szerintem idén már nem is megyünk vele, túl kockázatos lenne. Továbbra is teszteljük, és jövőre bemutatkozhat a sorozatban.

     
  • Mit vár a Magyar Nagydíjtól?

  • Räikkönen: A Hungaroring lassú pálya, idén azonban több előzési lehetőség lesz, mint a korábbi években. Szeretnék jól szerepelni, dobogóra állni. Az új szabályoknak köszönhetően izgalmasabb lett a világbajnokság, az idén nyoma sincs a Ferrari-dominanciának. Bizakodó vagyok.
     
     
     
    Számláló
    Indulás: 2004-07-08
     
    MAIL
    Felhasználónév:
    Jelszó:
      SúgóSúgó

    Új postafiók regisztrációja
     
    Kimi Räikkönen
     
    Kimi Duma Láda
    Név:

    Üzenet:
    :)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
    Naptár
    2025. Március
    HKSCPSV
    24
    25
    26
    27
    28
    01
    02
    03
    04
    05
    06
    07
    08
    09
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    01
    02
    03
    04
    05
    <<   >>
     
    Óra

     
    Az oldal bannere
     

     
     


     
     
    Hányan is vagytok?
    fan olvassa a lapot.
     
    Idézet
    Kimi még csak nyolc évesen, de igen komolyan ezt mondta édesanyjának, Paula Räikkönennek:

    "Anya, én egyszer világbajnok leszek.Csak még nem tudom, milyen sportágban."

     
    Forrás

    Friss hírek forrása:

    www.f1hirek.hu

    www.formula.hu

     

    Képek forrása:

    www.f1total.com

    www.wri2.net


     
    Kimi interjúk
     
    Videók
     
     
     
     

    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!