Massa: döntsön a verseny
2007.03.14. 20:23
Felipe Massa a Ferrari versenyzőjeként idén újra bizonyíthat, illetve bizonyítania kell. A brazil versenyző a második, míg Räikkönen első évadát kezdi meg az olasz csapat színeiben. A tesztek során Massa gyorsabbnak bizonyult csapattársánál, mégsem tulajdonít túl nagy jelentőséget ennek.
"Egyes emberek megpróbálnak bizonyos dolgokat belemagyarázni abba, hogy a tesztek során egy kicsivel gyorsabb voltam, mint Kimi. A teszt csak teszt, a verseny pedig verseny. De örülök, hogy jól mennek a dolgok. Én már megszoktam az autót, és ismertem a csapatot, azt, hogyan dolgoznak, így jól mentek a dolgok. Kiminek sokat kellett tanulnia, és fel kellett építenie a bizalmat."
Arra, hogy a valós erőviszonyok megmutatkozzanak, már csak néhány napot kell várni. "Majd meglátjuk mi lesz Melbourneben, ahol választ kaphatunk néhány kérdésre. Egy évvel ezelőtt, amikor az első Ferraris versenyem előtt álltam többen szkeptikusak voltak."
Sok minden megváltozott az elmúlt egy esztendő alatt. "Most tizenkét hónappal később, több pole pozícióval és győzelemmel a zsebemben megváltoztam és mentálisan is erősebb lettem. Sokat fejlődtem az elmúlt években, de mindig van lehetőség újabb fejlődésre. Nagyszerű pillanat ez a karrieremben."
|