Ferrari előny az időmérő előtt
2006.07.08. 19:43
Több mint egy másodperces előnnyel zárult a Ferrari számára az USA GP harmadik szabadedzése. Az élen Michael Schumacher végzett, ám sokáig Felipe Massának állt a zászló. Az utolsó pillanatban azonban a hétszeres világbajnok átvette a vezetést, és bár Massa is kinn volt a pályán, javítani neki nem sikerült.
A fiatal brazil versenyző egyébként már az edzés kétharmadánál vezette a mezőnyt ezzel az idejével, amit a végéig senkinek sem sikerült megközelítenie. Pedig ezúttal már a pályára lépett a két Renault versenyző is, akik közül Giancarlo Fisichella volt a gyorsabb. Végül azonban csak a harmadik helyig jutott. Csapattársa, az idei világbajnoki címre is esélyes Fernando Alonso pedig csupán a hatodik helyet tudta megszerezni. A két Renault közé Heidfeld és Barrichello ékelődött be.
A Honda alakulata ezúttal egészen jól teljesített, hiszen Barrichello ötödik helyét Button hetedikje követi. Az egyébként jóval esélyesebbnek kikiáltott McLarenesek csak utánuk, a 9. és 10. helyen következnek.
Továbbra sem muzsikálnak jól a Toyoták. Jarno Trulli és Ralf Schumacher a 14-15. helyen végeztek.
Látnivaló természetesen ezúttal is akadt. Michael Schumacher a tegnapi bakija után ismét hibázott. Ezúttal azonban csupán egy kisebb megperdülésről van szó. Ehhez hasonló eset több is történt, ám Mark Webber majdnem össze is törte a versenyautóját egy ilyen után. Végül azonban szépen elkerülte a gumifalat, és visszaautózott a boxába.
A hétvége programja a 19:00-kor kezdődő időmérő edzéssel folytatódik.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Gumi |
Időeredmény |
Kör |
1. |
M.Schumacher |
Ferrari |
(B) |
1:10.760 |
15 |
2. |
Massa |
Ferrari |
(B) |
1:11.039 |
8 |
3. |
Fisichella |
Renault |
(M) |
1:11.940 |
15 |
4. |
Heidfeld |
BMW-Sauber |
(M) |
1:12.049 |
18 |
5. |
Barrichello |
Honda |
(M) |
1:12.149 |
13 |
6. |
Alonso |
Renault |
(M) |
1:12.202 |
15 |
7. |
Button |
Honda |
(M) |
1:12.269 |
18 |
8. |
Villeneuve |
BMW-Sauber |
(M) |
1:12.327 |
13 |
9. |
Raikkonen |
McLaren-Mercedes |
(M) |
1:12.569 |
13 |
10. |
Montoya |
McLaren-Mercedes |
(M) |
1:12.592 |
10 |
11. |
Liuzzi |
Toro Rosso-Cosworth |
(M) |
1:12.675 |
18 |
12. |
Webber |
Williams-Cosworth |
(B) |
1:12.904 |
15 |
13. |
Monteiro |
MF1-Toyota |
(B) |
1:12.913 |
18 |
14. |
Trulli |
Toyota |
(B) |
1:13.091 |
21 |
15. |
R.Schumacher |
Toyota |
(B) |
1:13.101 |
19 |
16. |
Speed |
Toro Rosso-Cosworth |
(M) |
1:13.103 |
17 |
17. |
Klien |
Red Bull-Ferrari |
(M) |
1:13.113 |
15 |
18. |
Albers |
MF1-Toyota |
(B) |
1:13.172 |
19 |
19. |
Rosberg |
Williams-Cosworth |
(B) |
1:13.230 |
12 |
20. |
Coulthard |
Red Bull-Ferrari |
(M) |
1:13.364 |
17 |
21. |
Sato |
Super Aguri-Honda |
(B) |
1:13.806 |
16 |
22. |
Montagny |
Super Aguri-Honda |
(B) |
1:14.454 |
10 |
|