Kimi Räikkönen
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Formula 1
 
Rally vb 2010
 
Kimi Räikkönen
 
Képek
 
2005 Nagydíjak képei
 
2005 Tesztek képei
 
2006 Nagydíjak képei
 
2006 Tesztek képei
 
2007 Nagydíjak képei
 
2007 Tesztek képei
 
2008 Nagydíjak képei
 
2008 Tesztek képei
 
2009 Tesztek képei
 
2009 Nagydíjak képei
 
**HÍREK**
**HÍREK** : Michael Schumacher nyerte a harmadik edzést

Michael Schumacher nyerte a harmadik edzést

  2006.09.30. 08:02

Enyhe eső nehezítette a csapatok felkészülését a hétvégi futamra a Kínai Nagydíj harmadik szabadedzésén. Ennek megfelelően ezúttal nem volt túlzottan nagy forgalom a pályán. A végjáték azonban ezúttal is jól sikerült.

 

Michael Schumacher szinte minden körében tudott javítani időeredményén, és minderre szüksége is volt, hiszen az ellenfelek is rendre futották a jobbnál jobb köreiket.

A mezőny kavarodására jellemző, hogy az utolsó perecekben volt, hogy a második helyen a Super Aguriban versenyző Takuma Sato követte a hétszeres világbajnokot.

A végére azonban helyreállt a rend. Azaz a két világbajnoki aspiráns egymásra talált, hiszen Fernando Alonsónak sikerült felzárkóznia riválisa mögé.  

A körülmények ellenére mindössze két incidens történt csupán, s mindkettő egy-egy kipördülést eredményezett. Sakon Yamamoto a nyolcas, míg Kimi Raikkönen a hetes kanyarban vesztette el uralmát az autója felett. A finn versenyző járt rosszabbul, hiszen ő mért kör nélkül maradt az eset után.

A hétvége programja a 08:00-kor kezdődő időmérő edzéssel folytatódik.

 

 Hely

Versenyző

Csapat

Gumi

Időeredmény

Hátrány

Kör

 1. 

M.Schumacher 

Ferrari           

(B)

1:40.193   

-       

8

 2. 

Alonso       

Renault            

(M)

1:40.365

+ 0.172   

7

 3. 

Button       

Honda               

(M)

1:40.590

+ 0.397  

12

 4. 

Liuzzi        

Toro Rosso-Cosworth

(M)

1:40.795

+ 0.602   

9

 5. 

Speed        

Toro Rosso-Cosworth

(M)

1:41.150

+ 0.957  

11

 6. 

Webber       

Williams-Cosworth

(B)

1:41.287

+ 1.094  

10

 7. 

Albers       

Spyker MF1-Toyota

(B)

1:41.463

+ 1.270  

11

 8. 

Fisichella   

Renault            

(M)

1:41.691

+ 1.498   

6

 9. 

de la Rosa   

McLaren-Mercedes

(M)

1:41.823

+ 1.630   

7

10. 

Coulthard    

Red Bull-Ferrari   

(M)

1:41.836

+ 1.643  

18

11. 

Rosberg      

Williams-Cosworth

(B)

1:42.588

+ 2.395  

11

12. 

Monteiro     

Spyker MF1-Toyota

(B)

1:42.612

+ 2.419

14

13. 

Heidfeld     

BMW-Sauber         

(M)

1:43.216

+ 3.023   

5

14. 

Barrichello  

Honda               

(M)

1:43.448

+ 3.255   

9

15. 

Massa        

Ferrari           

(B)

1:43.500

+ 3.307  

10

16. 

Sato         

Super Aguri-Honda  

(B)

1:43.722

+ 3.529  

12

17. 

Trulli       

Toyota             

(B)

1:44.027

+ 3.834  

14

18. 

Doornbos     

Red Bull-Ferrari   

(M)

1:45.434

+ 5.241  

12

19. 

R.Schumacher 

Toyota             

(B)

1:46.023

+ 5.830  

12

20. 

Yamamoto     

Super Aguri-Honda  

(B)

1:46.850

+ 6.657  

10

21. 

Kubica       

BMW-Sauber         

(M)

-       

-          

1

22. 

Raikkonen    

McLaren-Mercedes

(M)

-      

-           

2


 
Számláló
Indulás: 2004-07-08
 
MAIL
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Kimi Räikkönen
 
Kimi Duma Láda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Óra

 
Az oldal bannere
 

 
 


 
 
Hányan is vagytok?
fan olvassa a lapot.
 
Idézet
Kimi még csak nyolc évesen, de igen komolyan ezt mondta édesanyjának, Paula Räikkönennek:

"Anya, én egyszer világbajnok leszek.Csak még nem tudom, milyen sportágban."

 
Forrás

Friss hírek forrása:

www.f1hirek.hu

www.formula.hu

 

Képek forrása:

www.f1total.com

www.wri2.net


 
Kimi interjúk
 
Videók
 
 
 
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!