Kimi Räikkönen
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Formula 1
 
Rally vb 2010
 
Kimi Räikkönen
 
Képek
 
2005 Nagydíjak képei
 
2005 Tesztek képei
 
2006 Nagydíjak képei
 
2006 Tesztek képei
 
2007 Nagydíjak képei
 
2007 Tesztek képei
 
2008 Nagydíjak képei
 
2008 Tesztek képei
 
2009 Tesztek képei
 
2009 Nagydíjak képei
 
**HÍREK**
**HÍREK** : Kimi szerint az időmérőn úszott el a verseny

Kimi szerint az időmérőn úszott el a verseny

  2006.10.08. 11:38

Kimi Raikkönen a McLaren időmérő edzésen nyújtott pocsék teljesítményét okolja azért, hogy a Japán Nagydíjon nem került fel a dobogóra. A finn pilóta azonban elégedett volt az ötödik helyével.

Annak ellenére, hogy Raikkönen a tavalyi versenyt a tizenhetedik helyről rajtolva nyerte meg, idén nem tudta megismételni ezt a bravúrt, ám most is remekül szerepelt a futamon. A finn pilóta csak a tizenegyedik helyről várhatta a mai megmérettetést, ám eltolt két kiállásos stratégiájának köszönhetően végül az ötödik helyen landolt.

Raikkönen, aki a jövő évet már a Ferrari versenyzőjeként kezdi majd meg, elmondta, a hétvége előtt sokkal jobb eredményre számított.

"Ahhoz képest, hogy honnan indultunk, elégedettek lehetünk az ötödik hellyel, de valljuk be, nem erre vágytunk" - mondta Raikkönen. "Az autó sokkal jobb volt, mint tegnap, különösen a hosszú etapok alatt, de a versenyünk már a szombati időmérő edzésen elúszott, mikor nem tudtuk kihozni autóinkból a maximumot."

Eközben Pedro de la Rosa folyamatosan küszködött a McLaren pályán tartásával, mivel rosszul választotta meg abroncsait a hétvégére. A spanyol versenyző végül csak a tizenegyedik helyen végzett.

"Borzalmasan nehéz verseny volt a mai" - magyarázta. "A tizenharmadik helyről rajtolva nem sok lehetőségem volt, hiszen körülöttem mindenki azonos stratégián volt. Nehezen tudtam jó köröket futni, mert az abroncsaim egyszerűen nem tapadtak. A hétvégém sokkal jobban is sikerülhetett volna, ha más gumikat választunk az első nap."

 
Számláló
Indulás: 2004-07-08
 
MAIL
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Kimi Räikkönen
 
Kimi Duma Láda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Óra

 
Az oldal bannere
 

 
 


 
 
Hányan is vagytok?
fan olvassa a lapot.
 
Idézet
Kimi még csak nyolc évesen, de igen komolyan ezt mondta édesanyjának, Paula Räikkönennek:

"Anya, én egyszer világbajnok leszek.Csak még nem tudom, milyen sportágban."

 
Forrás

Friss hírek forrása:

www.f1hirek.hu

www.formula.hu

 

Képek forrása:

www.f1total.com

www.wri2.net


 
Kimi interjúk
 
Videók
 
 
 
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-