**HÍREK** : Chris Dyer elégedett Räikkönennel |
Chris Dyer elégedett Räikkönennel
2007.03.15. 16:18
Kimi Räikkönen versenymérnöke a Ferrarinál az a Chris Dyer, aki eddig Michael Schumacherrel dolgozott. Az ausztrál szakember hazai pályán kezdheti meg együttműködését új versenyzőjével és egy interjúban elárulta, hogy Schumacher is élénk érdeklődéssel figyeli utódja működését.
Räikkönen első tesztjén a hétszeres világbajnok telefonon érdeklődött Dyernél a finn teljesítményéről: „Olyan volt, mintha egy régi barátnő felhívott volna, hogy arról kérdezzen milyen az új barátnőm. Kicsit bűntudatom volt: ’Ó igen, nagyon jól megy.’ – mondtam. Lehet, hogy azt várta azt mondom majd: ’Jó, jó a srác, de nem olyan jó, mint te.’” – viccelődött Dyer.
A versenymérnök eddig elégedett Kimivel: „Úgy gondolom sikerült jól beilleszkednie a csapatba és a csapat is jól érzi magát vele. De igazán csak ezen a hétvégén kapunk választ sok kérdésre. Mindenki számára új élmény lesz ez.”
Dyer arra számít, hogy eleinte lehetnek félreértések közöttük: „Bele fog telni néhány versenybe, amíg teljesen összeszokunk és biztos vagyok abban, hogy lesznek pillanatok a következő versenyeken, amikor azt várjuk, hogy valami olyat csináljon, amit Michael csinálna abban a helyzetben és ez fordítva is igaz: lesz olyan, amikor azt várja tőlünk, amit a régi csapata csinálna abban a helyzetben. De meg kell próbálnunk minimálisra szorítanunk a félreértéseket.”
„Mi egy olyan versenyzőt akarunk, aki őszinte, olyan gyorsan tudja vezetni az autót, amennyire csak lehet és jó visszajelzéseket ad az autóról, ami alapján megérted, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy gyorsabb legyen. Kimi ebből a szempontból nem különbözik. Kevesebbet beszél a rádión, mint Michael, de mindig ki tudjuk belőle húzni, amit akarunk. Majd meglátjuk a következő versenyeken, hogy működik mindez egy hétvége során, de eddig nincsenek arra utaló jelek, hogy nem lesz jó a kapcsolatunk.”
Dyer úgy véli, hogy Schumacher továbbra is képes lett volna jó teljesítményre: „Sosem láttam annak jelét, hogy Michael már ne fejlődne tovább. Úgy gondolom, hogy még mindig lehetett volna jobb. Úgy gondolom, ha idén visszatérne ugyanazzal a motivációval, mint mindig, akkor is fejlődne.”
A hétszeres világbajnok azonban éppen a motiváció hiánya miatt hagyta abba, s Dyer akkor lett biztos abban, hogy ez jó döntés volt, amikor az idei Ferrari első tesztjén beszélgetett erről Schumacherrel.
„Miután mindenki elment, már csak én és Michael maradtunk. Azt kérdeztem tőle: ’Milyen érzés volt? Furcsa lehetett ezt látni, hiszen az autó általában a tiéd. Nem érezted úgy, hogy legszívesebben kikapnád Felipét az autóból és magad ülnél bele?’ Erre ő majdnem mentegetőző hangnemben: ’Tudod, nem vágytam arra, hogy beüljek az autóba…. Szerettem volna részt venni a munkában, de nem éreztem kedvet arra, hogy vezessem az autót.’ Majdnem mentegetőzött, mintha úgy érezné ezzel cserben hagy minket. Én akkor azt gondoltam, hogy ez nagyszerű, mert ezek szerint jól döntött.” – mondta Dyer.
A mérnök úgy gondolja Räikkönen motivációjával egyelőre nincs baj, sőt inkább az lehet probléma, hogy néha egy kicsit türelemre kell majd inteni: „Amit Kimiben látok az az, hogy amikor beül az autóba mindig 110 százalékot nyújt. Minden körben nyomja. Még nem tudom, hogy a verseny alatt mennyire kell majd noszogatnunk Kimit. Nem hiszem, hogy nagy problémánk lesz azzal, hogy lelkesítsük, de azt sem tudom, hogy lesz-e problémánk azzal, hogy egy kicsit visszafogjuk, hogy képes lesz-e magát visszafogni, ha kell.”
|