**HÍREK** : Räikkönen eredményes évadzárásra számít |
Räikkönen eredményes évadzárásra számít
2007.10.19. 21:52
Kimi Räikkönen a hétvégén bajnoki címet szerezhet, ehhez azonban szerencsére, vagy a vetélytársak gyengélkedésére is szüksége lesz. A Ferrari egyelőre semmit sem árul el a tervekből, de bizonyára Felipe Massára a hátvéd szerepe jut. Tisztességtelen eszközökhöz azonban nem nyúl a Ferrari.
"Úgy készülünk, mint bármely másik versenyre, és nem fogunk semmi őrültséget elkövetni. A lehető legjobb pozíciót kell megszereznünk." – jelentette ki Räikkönen Sao Pauloban.
"De a verseny előtt különben is nehéz bármit is mondani. Majd kiderül pénteken hogyan mennek a dolgok, és az szerint alakítjuk a terveket."
A bajnoki tabella harmadik helyezettje a hét pontos hátrány ellenére sem adja fel a bajnoki csatát, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy "szerencsére is szükségünk lesz. A győzelem nem lenne meglepetés, de nagyon örülnék neki."
Räikkönen úgy érzi sikerült beilleszkednie a csapatba, ugyanakkor úgy véli, hogy a teljesítmény lehetett volna jobb is. "Amikor új emberként érkezel egy csapathoz nehezebb dolgod van, mintha már évek óta ott dolgoznál . Bár lehetett volna sikeresebb is az idény, elégedett vagyok. Jó a kapcsolatom a csapattal. Biztos vagyok benne, hogy jövőre könnyebb lesz."
A futamon bármi megtörténhet, Räikkönen azonban eredménytől függetlenül elégedett első Formula-1-es idényével. "Mindenki keményen dolgozik, hogy javíthassunk. Sikerült megtalálni a problémák okát és kiküszöbölni azokat. Tanultunk a hibákból. A problémák nélkül jobb pozícióban lennénk, de bizakodóak vagyunk, Az utolsó versenyen is mindent beleadunk."
|