Kimi Räikkönen
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Formula 1
 
Rally vb 2010
 
Kimi Räikkönen
 
Képek
 
2005 Nagydíjak képei
 
2005 Tesztek képei
 
2006 Nagydíjak képei
 
2006 Tesztek képei
 
2007 Nagydíjak képei
 
2007 Tesztek képei
 
2008 Nagydíjak képei
 
2008 Tesztek képei
 
2009 Tesztek képei
 
2009 Nagydíjak képei
 
**HÍREK**
**HÍREK** : Raikkönen az élen Monacóban

Raikkönen az élen Monacóban

  2008.05.24. 11:46

Meglepően erős időeredmények, s meglepően kevés vezetői hiba a rövid mérlege a monacói első edzésnek, ahol sokáig Lewis Hamilton verhetetlennek tűnt. Kimi Räikkönennek azonban sikerült őt is meglepnie, s megszerezni az első helyet. Érdekesség, hogy Hamilton az utolsó percekben kétszer is futott egy rendkívül erős első szektort, majd az azt követőeket már sorra lassabban teljesítette. Hogy van e ebben némi tudatosság, azt nem lehet tudni, ám bíztató a McLaren számára, hogy egy Ferrarit mindkét versenyzőjük maga mögé tudott utasítani. Felipe Massa ugyanis a negyedik helyen zárta az edzést.

A valóban kevés hiba csupán Jarno Trulli számára hozta el a korai kiszállást. Az olasz versenyző az alagút bejáratánál érintett falat, ami után már nem tudta folytatni a körözést. Mellette David Coulthard és Nick Heidfeld fejezte be az edzést a leintés előtt.

50 perccel a kezdés után egy piros zászlós rész szakította meg az edzést, amelyet az első kanyart követő részen történt csatornafedél meghibásodás okozott. Negyed óra elteltével azonban ismét zöldre váltott a lámpa.

A nap negatív meglepetése Nelsinho Piquet, aki korábban a szabadedzéseken általában csapattársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso körül mozgott, ám ezúttal csupán a 18. helyen végzett. Alonso ellenben a hetedik helyig jutott.

A hétvége programja a 14:00-kor kezdődő második szabadedzéssel folytatódik.

Hely

Versenyző

Csapat

Időeredmény

Hátrány

Kör

1 Kimi Räikkönen Ferrari 1:15.948   26
2 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:16.216 0.268 27
3 Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:16.248 0.300 28
4 Felipe Massa Ferrari 1:16.292 0.344 26
5 Nico Rosberg Williams-Toyota 1:16.653 0.705 27
6 Robert Kubica BMW Sauber 1:16.834 0.886 23
7 Fernando Alonso Renault 1:17.498 1.550 25
8 Rubens Barrichello Honda 1:17.511 1.563 26
9 Mark Webber Red Bull-Renault 1:17.798 1.850 23
10 Giancarlo Fisichella Force India-Ferrari 1:17.835 1.887 26
11 Timo Glock Toyota 1:17.942 1.994 26
12 Jenson Button Honda 1:18.153 2.205 26
13 Sebastien Bourdais STR-Ferrari 1:18.245 2.297 30
14 Nick Heidfeld BMW Sauber 1:18.263 2.315 13
15 Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:18.274 2.326 28
16 Jarno Trulli Toyota 1:18.360 2.412 16
17 Adrian Sutil Force India-Ferrari 1:18.360 2.412 25
18 Nelsinho Piquet Renault 1:18.955 3.007 32
19 Sebastian Vettel STR-Ferrari 1:19.176 3.228 35
20 David Coulthard Red Bull-Renault -   3

 
Számláló
Indulás: 2004-07-08
 
MAIL
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Kimi Räikkönen
 
Kimi Duma Láda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Óra

 
Az oldal bannere
 

 
 


 
 
Hányan is vagytok?
fan olvassa a lapot.
 
Idézet
Kimi még csak nyolc évesen, de igen komolyan ezt mondta édesanyjának, Paula Räikkönennek:

"Anya, én egyszer világbajnok leszek.Csak még nem tudom, milyen sportágban."

 
Forrás

Friss hírek forrása:

www.f1hirek.hu

www.formula.hu

 

Képek forrása:

www.f1total.com

www.wri2.net


 
Kimi interjúk
 
Videók
 
 
 
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!